Az Emlékév legszebb pillanatai a Szent István Művelődési Házban

 Kiállítás nyílt a 2013-as Szent István Emlékévben készült fényképekből a Szent István Művelődési Házban pénteken délelőtt. Simon Erika és Kiss László fotóiból összesen hat tablón, mintegy 300 képet állítottak ki filmcsík szerűen. A képeket az Emlékbizottság válogatta ki, főként az augusztusi eseményekből és a Városi Levéltár munkatársa Takács Péter segített a tablókra rendezni. A kiállítás január hatodikáig látható a Szent László teremmel szemben.

„Nagyon sokat fényképeztem az emlékév eseményein. Nagyon élvezetesek voltak a programok és öröm volt részt venni ezeken az eseményeken. Érdekesség, hogy sok olyan pillanat volt az Emlékévben, amit az ember nem úgy élt meg fényképezés közben, mint ahogy most tekint a kiállított fényképre.” – mondta Simon Erika fotóriporter. A fotósok szeretnék, ha ezek a tablók nem csak január elejéig lennének láthatóak a Szent István Művelődési házban, hanem további helyszínekre is eljutnának városszerte.

Eseménynaptár

2024 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
40
7
8
9
10
11
12
13
41
14
15
16
17
18
19
20
42
21
22
23
24
25
26
27
43
28
29
30
31
   
44