Dévay József XIX. századi magánkönyvtárának kincsei
Dévay József XIX. századi magánkönyvtárának kincseiből nyílt kiállítás a Városháza I. emeleti aulájában. A könyvek a Vörösmarty Mihály Könyvtár muzeális gyűjteményéből származnak. A 2013-as Szent István Emlékév keretében megrendezésre kerülő programon a kiállítás ötletgazdája, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Szőnyegi Hajnalka, a gyűjtemény gondozója beszél a tárlat anyagáról.
Különleges muzeális gyűjteményt tudhat magáénak a Vörösmarty Mihály Könyvtár, Dévay József több mint 5000 kötetes könyvtárának 428 darabját gondozzák. Ebből ad ízelítőt a Városháza emeleti aulájában szerdán délután megnyitott tárlat, amelyet elsőként Vasné Borsos Beáta igazgató ajánlott a közönség figyelmébe. Mint elmondta, a kiállítás ötletgazdája Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András azt követően látogatta meg a Vörösmarty Mihály Könyvtárat, hogy az január elsejével a város fenntartásába került. Ekkor született meg a különleges tárlat gondolata.
dr. Cser-Palkovics András polgármester felidézte azt a januári napot, amikor a Vörösmarty Mihály Könyvtárban először csodálkozott rá a Dévay-gyűjtemény értékeire. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, már ekkor megszületett az elhatározás, hogy a nagyközönség számára is bemutatják a könyvritkaságokat. Elmondta, hogy Dévay József könyvtárának töredéke, mintegy 410 kötet található Székesfehérváron, amelynek legbecsesebb darabjai most megcsodálhatóak a Városháza aulájában.
A gyűjtemény egykori tulajdonosa Dévay József 1844-ben született Pozsonyban. Teológiát végzett, ám egész életében pénzügyi hivatalnokként kereste kenye rét. Az irodalomban való jártassága, olvasottsága kiemelkedő volt a maga korában. A könyvgyűjtő, aki klasszika-filológia iránti érdeklődése kapcsán tagja volt több tudományos társaságnak. 1922-ben költözött családjával Székesfehérvárra. Két év múlva bekövetkezett halála után fia, Dévay József Róbert örökölte a több mint ötezer kötetes könyvtárat, ám ő családi okok miatt a könyvek értékesítése mellett döntött. Az igen értékes gyűjtemény az akkori anyagi viszonyok között egészében nem találhatott gazdára. Ezért csak egy töredéke - valamivel több, mint négyszáz kötet - került a város tulajdonába.
A megnyitón a Dévay-gyűjtemény gondozója, Szőnyegi Hajnalka mutatta be a kiállított különleges köteteket. Elmondta, hogy a hét tárló berendezése során törekedett arra, hogy a gyűjtő, Dévay József személyisége, érdeklődési köre és a legrégibb darab is helyet kapjon. A résztvevők megtudhatták, hogy élete két évét töltötte Székesfehérváron Dévay József, aki Josef Wssetečka néven látta meg a napvilágot és pénzügyi szakemberként dolgozott. Fia, Dévay József Róbert adományozta a becses gyűjtemény 428 darabját egykor Székesfehérvár városának, cserébe egy ház építésére alkalmas telket és az építkezéshez szükséges homokot és kőanyagot kapott.
A gyűjtemény főként a klasszika-filológia területét ölelik fel, de megtalálhatók közöttük klasszikus és korabeli szépirodalmi, valamint vallási témájú művek is. Dévay József könyvtárát már a kortársak is a klasszika-filológia tárgykörének gazdag tárházaként tartották nyilván, ám a gyűjtemény fontos részét képezik a vallási tematikájú művek és a vallási szépirodalom is.
A korai keresztény szerzők közül megtalálható könyvtárában Pál apostol, Origenes, Szent Jeromos, Szent Ágoston, Dionysios Aeropagita, Boethius, Szent Isidorus. Jelentősek még az egyháztörténeti munkák, kézikönyvek és a szertartások rendjével foglalkozó kiadványok. A humanizmus és reneszánsz korszakának szerzői, mint Machiavelli, Eneo Sylvio Piccolomini, Erasmus, Melanchton, Heinrich Agrippa, valamint a klasszikusok közül Goethe, Heine és Schiller mellett Shakespeare művei szintén részei Dévay könyvtár töredékének.

Eseménynaptár