Maradjon végleg Fehérváron a Szent Korona hiteles másolata

 A Szent István Emlékév legnagyobb ünnepségeinek idejére, augusztusban Székesfehérvárra érkezett a Szent Korona hiteles másolata. Rengetegen keresték fel azóta a Városházát, hogy megtekintsék a magyarság számára oly fontos ereklyét. Éppen ez az érdeklődés erősítette meg a város vezetőit abban, hogy lépéseket tegyenek a Szent Korona hiteles másolatának itt tartásáért. Dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Bóka Viktor jegyző, közadakozást hirdetett kérve a fehérváriakat, hogy lehetőségeihez mérten támogassák a nemes kezdeményezést és ne csak november 15-éig, hanem immár örökre az egykori királyi koronázóvárosban maradhasson a Szent Korona.

A Városháza emeletén, a november 15-éig ott kiállított Szent Korona hiteles másolata mellett hirdetett közadakozást Székesfehérvár polgármestere és jegyzője. Sajtótájékoztató keretében ismertette a közös, nemes célt dr. Cser-Palkovics András és dr. Bóka Viktor. Azzal a kéréssel fordulnak a fehérváriakhoz, hogy aki teheti, lehetőségeihez mérten támogassa a magyarság számára oly fontos és a város történelmi múltjával összefüggő ereklye Székesfehérváron maradását.

 „Közadakozást hirdetünk, hogy a városban maradhasson a Szent Korona hiteles másolata. Nem egyszerű vásárlásnak tekintjük ezt, hanem azt szeretnénk, ha a székesfehérváriak is legyenek részesei ennek a törekvésnek, és egy közösségi összefogással tarthassuk itt ezt az ereklyét. Kérjük, aki teheti, járuljon hozzá, hogy Székesfehérvár és a Városháza dísze lehessen ez az értékes darab, amely a nemzet történelmi fővárosaként betöltött szerepünknek állít méltó emléket. Az elkövetkező hetek rendezvényein is mindig felhívjuk majd a figyelmet a közadakozásra és egy bankszámlát is nyitunk, oda várjuk a felajánlásokat. November 15-éig van lehetőségünk a gyűjtésre, remélem, hogy sok magánszemély, civil szervezet és vállalkozás csatlakozik hozzánk és sikerül városunkban tartani a Szent Korona hiteles másolatát!” – jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Mint elhangzott: méltó környezetben elhelyezve, mindenki számára látogathatóvá téve szeretné Székesfehérvár itt tartani a Szent Korona hiteles másolatát. Ez csak úgy lehetséges, ha a város megvásárolja azt a gyártó cégtől. Ezért hirdetett közadakozást a város, melyhez elsőként dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Bóka Viktor csatlakozott, magánemberként téve felajánlást.

 „Ahhoz, hogy hiteles másolatról beszélhessünk, a Szent Korona Testület hozzájárulása szükséges, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök. Az itt látható Szent Korona elkészítésére ez a testület adott engedélyt. A hiteles másolaton a keresztpánt, az abroncs és a tűzzománc képek is teljesen az eredetivel megegyező méretűek. Csaknem 600 darab drágakő és féldrágakő került fel rá, tömör színezüst maga a korona és arannyal van bevonva, a súly pedig 1600 gramm. A hiteles másolatot az Állami Pénzverő jogutódja készítette, a vételára nettó 13 millió forint. A Szent Korona a magyarság egységének megtestesítője, és mivel mindössze két hiteles másolata létezik, ezért azt gondoljuk, hogy legalább az egyiknek Székesfehérváron van a helye! Kérjük, aki teheti, kapcsolódjon be a közadakozásba, hogy megvalósíthassuk célunkat.” – mondta el dr. Bóka Viktor jegyző.

  Székesfehérvár Önkormányzata számlát nyitott KÖZADAKOZÁS 2013 elnevezéssel, erre a 12023008-00153647-01000007 számú számlára várják a felajánlásokat. A közlemény rovatban kérik feltüntetni: „A SZENT KORONA MÁSOLATÁRA”. Ugyanerre a számlára postai úton, úgynevezett rózsaszín csekken történő befizetéssel is hozzá lehet járulni az ereklye városban maradásához. Ez esetben is kérik, hogy a számlaszám mellett a közlemény rovatban tüntessék fel a támogatandó célt.

Eseménynaptár

2024 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
40
7
8
9
10
11
12
13
41
14
15
16
17
18
19
20
42
21
22
23
24
25
26
27
43
28
29
30
31
   
44