1038


Istvan halala "A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen." - írja a Képes Krónika.



 "István király Imre halála óta sokat betegeskedett. Talán köszvényben szenvedett: három éven át volt lábfájása, úgy hogy alig mozdulhatott. Négy igen előkelő udvari embere, látván, mily soká és mily súlyosan
szenved, gonosz határozatra szánta el magát és lenyugvását halálra akarta változtatni. Este felé, lámpagyujtás elõtt, egyikök a homályban merészen bement a király hálószobájába és köntöse alatt meztelen kardot vitt be a gyilkolás végett. Midõn a király már lenyugodott, a kard lábába akadt, vagyis inkább mennyei ösztönbõl a földre esett. A csörömpöléstõl felébredt a király, kutatta, mi a zaj oka és meg is tudta. Az az ember nagy rettegve elébe rohan, beismeri dühös szándékát, sajnálja, megbánja, a király elé borul, lába nyomát csókolja, bocsánatot kér. A király nem üzi el a bűnbánót, könnyen megbocsátja a gonosz tettet. Azután a gonosztevõ, parancsra, fölfedi az árulás részeseit. Másnap a király rendeletére eléje vezetik a czinkosokat és õ itél felettük. Hogy például szolgáljanak a többinek és tanulják meg, hogy kell megtisztelni urokat, megvakittatta
õket és levágatta kártévõ kezeiket és akik cselt vetettek az igaz életének, azok igaz itélettel szerencsétlenséget
hoztak saját életükre. (...) A király lázban sinylõdött és nem lehetett kétsége a felõl, hogy közel van az átköltözésének napja. Maga köré hivatta ekkor a püspököket és udvarának Krisztust dicsõitõ fõembereit. Tárgyalt velök arról, hogy helyében Péter, nõtestvérének fia legyen a király. (...) István 1038. augusztus 15-en behunyta fáradt szemeit. Halála kegyes, istenfélõ volt, mint élete." - írja Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története című, 1895-ben kiadott munkájában.

 István uralkodása a magyar történelem legfontosabb négy évtizede volt, melyről joggal mondhatjuk, hogy megalapozta egy egész nemzet jövőjét: amikor a nagy király 1038. augusztus 15-én befejezte földi pályafutását, az apjától átvett széttagolt, ezer érdektől feszített gyenge fejedelemség helyett egy egységes, szilárd keresztény monarchiát hagyott utódjára, Orseolo Péterre.

 Bár kétségtelen, hogy a megnyomorított Vazul fiainak hazatéréséig – 1046-ig – Magyarországra súlyos válság nehezedett, mégis elgondolkodtató, hogy a pogánylázadások közepette egyik királyunk sem gondolt arra, hogy lebontsa István életművét. A nagy uralkodó máig ezeréves államiságunk, nemzeti létünk egyik legfőbb szimbólumának számít, akit 1083 óta – a szintén kanonizált I. László király jóvoltából – szentjeink sorában tisztelünk, legfontosabb állami ünnepünk – Augusztus 20-a – pedig ugyancsak az ő alakjához kötődik.

Eseménynaptár

2017 December

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
    
1
2
3
48
4
5
6
7
8
9
10
49
11
12
13
14
15
16
17
50
18
19
20
21
22
23
24
51
25
26
27
28
29
30
31
52
       
53