Fehérvári arcképcsarnok 1938. - Hóman Bálint  (1885 – 1951)

 Hóman Bálint elmagyarosodott német eredetű középpolgári családban született, apja klasszika-filológia professzor volt. Hóman történelem-latin szakos tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett, ezután az Egyetemi Könyvtárban dolgozott. 1922-ben nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára (a mai Széchenyi Könyvtár) igazgatójának, 1923-32 közt az intézmény főigazgatója volt. A budapesti egyetemen 1917-től a középkori magyar művelődéstörténet magántanára, 1922-től helyettes, 1932-től nyilvános rendes tanára volt. 1918-ban lett az MTA levelező, 1929-ben rendes tagja, 1930-ban Corvin-koszorúval, 1935-ben Corvin-lánccal tüntették ki, 1936-tól királyi titkos tanácsos volt.

Történelmi művei közül kiemelkedik az 1928 és 1934 közt Szekfű Gyulával közösen írt nyolckötetes Magyar történet (az 1458-ig terjedő rész Hóman munkája), valamint a négykötetes Egyetemes történet, amelyet Szekfűvel és Kerényi Károllyal szerkesztett. Hóman a szellemtörténeti iskola hívének vallotta magát, a középkori forráskutatás, a pénztörténet és a gazdaságtörténet területén alkotott maradandót. A "Hóman-Szekfű", amelynek ötkötetes hasonmás kiadása 1990-ben jelent meg, több nemzedék történelemszemléletét alakította maradandóan.

1932-1945 között Székesfehérvár országgyűlési képviselője, 1932-től vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Irányítása idején épült ki az egységes középiskolai rendszer, a tanfelügyelő-hálózat, ekkor rakták le a nyolcosztályos elemi iskolarendszer alapjait. Az oktatást, a tudományt, a kultúrát - miként neves elődje, Klebelsberg Kunó - a nemzetpolitika stratégiai ágazatainak tartotta. A kultusztárca, amely az állami költségvetés 11-13 százalékát kapta, Hóman irányítása alatt a népi tehetségek gondozására helyezte a hangsúlyt, létrehozták a Bolyai (később Győrffy) Kollégiumot is.

1938 Székesfehérvára elképzelhetetlen Hóman nélkül. Az ünnepi év előkészítése az 1931-es Szent Imre évtől tudatosan folyt. 1934-ben, díszpolgárrá választása alkalmából kereste fel a minisztert a város vezetőiből álló küldöttség. Memorandumukban egy 1894-ben hozott országgyűlési határozatra hivatkoztak, mely szerint Szent István szobrát Székesfehérváron kell fölállítani, s ehhez kapcsolódóan ajánlják, hogy az országos ünnepségek helyszíne városunk legyen. Hosszú felkészülés előzte meg tehát az ünnepet, Fehérvár belvárosának mai képe jórészt ekkor alakult ki. Hóman Bálint munkásságának is köszönhető, hogy 1931 és 38 között Fehérvár egy elfeledett, poros, panamáktól hemzsegő városból modern nagyvárossá lett. Hóman Bálint idegen emberből pár év leforgása alatt a város legnépszerűbb emberévé vált.

A miniszteri tisztségről 1942 júliusában mondott le, s Imrédy Béla politikai irányzatához közeledett. Hóman "történeti szükségszerűségnek" tekintette a német-magyar szövetséget, megszavazta a hadba lépést és a zsidótörvényeket, ugyanakkor elítélte a fajelméletet, az ország német megszállásakor tiltakozott a helytartó Weesenmayernél, és sok írót, művészt mentett meg a deportálástól. Az általa választott tévúton végigment, a törvényhozásban még a nyilas hatalomátvétel után is részt vett. Német területen került amerikai fogságba, s 1945 novemberében adták ki Magyarországnak.

1945-ben az Akadémia kizárta tagjai közül, népbírósági perét 1946-ban folytatták le. Hiába szólalt fel mellette Kosáry Domokos és Szekfű Gyula, háborús bűnösként életfogytiglani fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. Az 1950-től a váci fegyházban raboskodó Hóman nem kapott megfelelő orvosi ellátást, gyakorlatilag éheztették. 130 kilóról 60-ra fogyva halt meg 1951. június 2-án. Maradványait 2000-ben azonosították, s 2001 októberében temették újra a tassi református temetőben.