Fehérvári arcképcsarnok 1938.  - Gróf Széchényi Viktor (1871-1945)

Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Viktor Pozsonyban született Széchényi Dénes és Hoyos Mária negyedik fiaként. Középiskoláit a budapesti piarista főgimnáziumban végezte, majd katonai pályára lépett, és a morvafehértemplomi lovassági hadapródiskola növendéke lett. Tanulmányai befejezése után előbb a Vilmos-huszároknál, később a lovas testőrségnél szolgált, majd egy éven át Ottó főherceg (1865-1906) kamarása volt. (Ottó főherceg apja volt IV. Károly magyar királynak) 1901-ben tartalékállományba helyezték, s az 1826-ban a család tulajdonába került, közel két és fél ezer holdas sárpentelei birtokára vonult vissza gazdálkodni. Nem sokkal később, 1904-ben lépett a politikai nyilvánosság elé, országgyűlési képviselővé választották, és a Fejér Vármegyei Törvényhatósági Bizottság tagjaként dolgozott.

1906. április 28-án kinevezték Fejér Vármegye és Székesfehérvár Szabad Királyi Város főispánjának. Beiktatása - hagyományosan - igazi ünnep volt. Ez alkalommal tartott beszédében összefoglalta azon, számára legfontosabb politikai értékeket, amelyekhez egész életében hű maradt: "A 67-es alkotmánypártnak vagyok a híve, mert meggyőződésem szerint ezen Deák Ferenc teremtette fundamentumra, amelyre támaszkodva, ha nem is a leggyorsabb, de a legkevesebb kockáztatással haladhatunk nemzeti céljaink megvalósítása felé. Ezen kiegyezési alapon állva egész erőmből azon leszek, hogy tevékenységemnek minden terén a nemzeti szellemet kidomborítsam..., három szóval röviden jellemezve politikám irányzatát: becsületes, liberális, színmagyar."

Ez évben szintén őt választották meg a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökének, s e tisztet 1930-ig viselte.  Széchényi Viktor főispán elnöke lett az 1867 májusában alapított, a század első éveitől irodalompártoló "úri kaszinóként" működő Vörösmarty Körnek, amely tisztet 1907 és 1920 között viselte. A Vörösmarty Kör székháza és szellemi központja a főispán fehérvári, a mai Kossuth utcában található háza, amelyet az első világháború után a tagság megvásárolt.

Az első világháború kitörésekor gróf Széchényi Viktor főispán harctéri szolgálatra jelentkezett, és több mint egy esztendőt töltött a harctereken.

A háború negyedik évében, a Tisza-kormány lemondása után, a munkapárthoz közel álló Széchényi Viktor gróf, annak természetes következményeként szintén beadta lemondását. Kerekes Lajos, városi főjegyző ez alkalommal méltatta legtalálóbban a búcsúzó főispánt: "nem reprezentáló, hanem dolgozó főispán kívánt lenni". Megadatott neki, hogy nagyrabecsülését az új uralkodó is kifejezte: IV. Károly a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki.

Az első világháborút követően 1926-ig két cikluson át nemzetgyűlési képviselő - előbb kisgazdapárti, majd egységes párti programmal.

Széchényi Viktor 1926. december 16-án ismét a főispáni székbe ült. A régi-új főispán politikai hitvallása azonos volt a Bethlen-kormány politikai vonalvezetésével. Ahogyan programbeszédében hangsúlyozta, "szorosan a keresztény nemzeti alapra" épített és az a "keresztény és nemzeti érzésű főldmíves társadalomra támaszkodó polgárság" érdekeivel állt összhangban.

Széchényi Viktor a monarchiában felnőtt, királyhű, igazi magyar főúr volt, aki politikai elveihez haláláig hű maradt: a végsőkig kitartott az uralkodóház mellett, s később, a forradalom viharai alatt és után a deáki örökséget, a "fontolva haladást" részesítette előnyben. E felfogása miatt kortársai szemében néha "rozsdásnak" tűnt, de tapasztalatát, és hosszú munkás éveit még politikai ellenfelei is elismerték és tisztelték. Mindezekért 1932. december 22-én Horthy Miklós kormányzótól magas rangú kitüntetést vehetett át (Magyar Érdemkereszt a csillaggal).

A második világháború előtti utolsó békeévet (1938) Szent István halálának kilencszázadik évfordulójának jegyében, jubileumi évvé nyilvánították. Széchényi Viktor 1935 óta volt tagja az ünnepségeket előkészítő bizottságnak és ő nyitotta meg a jubileumi évet 1938. január 17-én.

Széchényi Viktor főispáni pályájának ez volt az utolsó, jelentős eseménysorozata. Az 1939. évi országgyűlési választásokat megelőző hónapokban a Nemzeti Egység Pártja a Magyar Élet Pártja nevet vette fel. A Magyar Élet Mozgalom február 5-én, Székesfehérváron is zászlót bontott, de ehhez a szélsőségesen jobboldali nézeteket valló mozgalomhoz a - "fontolva haladó" - főispán már nem adta nevét, s lemondott tisztségéről, de törvényhatósági bizottsági tagságát megtartotta.

Magánélete kiegyensúlyozott volt, feleségével, Ledebur-Wicheln Karolina grófnővel 1897 óta hosszú, boldog házasságban élt. Öt gyermekük született: Zsigmond, Sarolta, Irma, Márta és Antal. Magas kort csak a legfiatalabb fiú nem ért meg, de vitathatatlanul leghíresebb utóda elsőszülött fia, a nagy vadász lett. Gróf Széchenyi Zsigmond számos, máig népszerű könyvet írt utazásairól. Az "Ahogyan elkezdődött..." című művében megemlékezik boldog, felhőtlen gyermekkoráról, Sárpenteléről, a családi birtokról, valamint apjáról, aki "habár tevékeny életének pihenő óráiban szívesen elvadászgatott, a lovat mindig előbbre valónak tartotta a puskánál".

A második világháború vége Budapesten találta, s a főváros ostromát naplójából ismerjük. Az ostrom alatt a Széchényi család huszonkét tagja rekedt a Várban: a volt főispán, feleségével és Zsigmonddal az Úri utca 52. szám alatt kísérelte meg átvészelni az utcai harcokat. A napló, bár jórészt eseménytörténetet tartalmaz, bombázásokat, valódi és álhíreket, összességében véve rengeteg elkeseredettséget áraszt. Mélyen megrázó fiának írott levele, amelyben mint "Széchényi Viktor, barlanglakó" összegzi a feladatokat arra az esetre, "ha elpusztulna".

Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak. Volt uradalmi főintézőjének visszaemlékezése szerint valószínűleg az oroszok tartóztatták le főrendiházi tagsága miatt a budapesti ostrom során, s egy alagsori, hideg, nyirkos pincébe zárták, ahol egy vékony réteg szalmán feküdt. Itt megfázott és a rabkórházba került. Fia, Zsigmond mindenáron ki akarta menekíteni onnan, s ennek érdekében érintkezésbe lépett a kórházat vezető orosz tiszttel, aki mikor megtudta, hogy egy híres Afrika-vadásszal áll szemben, két vadászfegyverért cserébe, ráállt az alkura. Így került a két, oroszlánra és elefántra használt vadászpuska, amelyeknek agyán rézgombbal voltak jelölve az elejtett állatok, az orosz tiszthez, aki azon mód - mielőtt valamelyik családtag odaérhetett volna, minden tiltakozása ellenére - az utcára tette a főurat. Annyira legyengült idős szervezete a fogság és betegség következtében, hogy szabadulása után hat-hét napra, április 19-én meghalt.