Ünnepi megemlékezés a Doni emlékkápolnánál, az urivi áttörés 70. évfordulóján
  • Dátum: 2013.01.12. Szombat
  • Időpont: 18:00
  • Helyszín: Mészeg-hegy, Pákozd
  • Ingyenes

Őrizzük méltón hőseink emlékét!
Beszédet mond Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere



 A 2. magyar hadsereg 1942 tavaszán és nyarán három ütemben érkezett ki a keleti frontra. A körülbelül 200 ezer fős hadseregbe több ezer zsidót és kisebb részben munkásmozgalmi aktivistákból álló munkaszolgálatos alegységeket is besoroztak.

  Az utánpótlás emberben, lőszerben, üzemanyagban, élelmiszerben és ruházatban elégtelen volt. 1943. január 12-én, illetve 14-én elérte a végzet a 2. Magyar Hadsereget is, amikor az urivi és scsucsjei hídfőkből kiinduló nagy erejű szovjet támadás két helyen áttörte az arcvonalat, majd szétszakította a magyar haderőt. A magyar és német visszavonulást főként a magyar csapatok fedezték. A magyar hadsereg ebben az egyenlőtlen küzdelemben 1943. január 12. és február 9. között a Don-kanyarban megsemmisült. A magyar főparancsnokság és az ország vezetése szinte semmit nem tett az előre látható katasztrófa elkerüléséért. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak.


Többi esemény
Eseménynaptár

2024 Szeptember

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
      
1
35
2
3
4
5
6
7
8
36
9
10
11
12
13
14
15
37
16
17
18
19
20
21
22
38
23
24
25
26
27
28
29
39
30
      
40